Ez itt a Jusztin utcai suli. Igazából dögunalom az egész. Reggel bejössz, becsengetnek, délután kicsengetnek, hazamész. De ma volt azért egy kis vicc. Csakhogy annak semmi köze nem volt a sulihoz.

Na jó, egy kicsit mégis, mert a tanító néni adott egy listát, hogy milyen ceruzákat kell beszerezni a rajzszakkörre. Ráadásul tegnap elhagytam a radíromat, ezért délután anyával bementünk a trafikba.

A mókás az volt, hogy amikor beléptünk, egy fura fickó állt előttünk. Nagy, fekete szakálla volt, de haja semmi, a bal füléből pedig egy kék papagájtoll lógott, a lábán pedig ormótlan nagy, fehér, hegyes orrú cipő. Olyan magas volt a figura, hogy csak a derekáig értem, de így pont az orrom előtt lógott a keze, amire egy sellő volt tetoválva, és amiben egy narancssárga nejlonszatyrot tartott. Valami régi fajtát. Egyszer a nagyiéknál láttam pont egy ilyet a spájzban. Az volt ráírva feketével, hogy Centrum áruházak, alatta pedig valami autókerék féle, aminek a jobb oldalából hiányzik egy darabka. De a vicces nem ez volt, hanem hogy a fickó női harisnyát vett magának! Méghozzá a legnagyobb méretet. Ez persze érthető, mert tényleg elég magas volt, de ki gondolná, hogy a fekete farmer alá még harisnya is kell neki, pláne férfi létére? De nem is ezen kezdtem nevetni, hanem amikor megszólalt a zsebében a TV Maci zenéje! Az volt a mobiljának a csengőhangja, és fel is vette, amikor kifelé ment. Nem a harisnyát, hanem a telefont, és attól már tényleg kész voltam. Azt mondta bele: Kurbli vagyok. A többit sajnos nem hallottam, mert kilépett az ajtón, és mi kerültünk sorra. Megvettük a HB-s meg a 2B-s grafit cerkákat, meg egy huszonnégyes színes készletet, és kaptam még két csomag rajzlapot is.

Utána már sok érdekes nem történt, egészen estig. Megírtam a leckémet, és épp apának vittem megmutatni, aki a híradót nézte, és amíg ő a házimat figyelte, - ezt nem fogjátok elhinni -, megláttam a tévében azt a gázgéza Kurblit!

Igaz, nem volt valami jó a kép, egy utcai kamera vette fel, hogy éppen nagyon siet valahova. Én pedig nagyon nevetni kezdtem, mert a fején volt a harisnya. Apa meg is kérdezte, min szórakozok ilyen jól, s akkor már anya is bejött. Érdekes, hogy ő egyáltalán nem emlékezett erre a fickóra! De amikor elmondtam a szatyrot is, ami a tévében is látszott, jól megtömve, elgondolkodtak: talán szólni kellene a rendőrségnek, mert az a hír a tévében egy bankrablásról szólt!

Anya azt mondta, hogy fel kell hívnunk a rendőrséget, mert lehet, hogy azzal, amit láttunk vagy hallottunk segíteni tudunk. Így hát fel is hívta őket, és elmondta, hogy mit láttam, erre a rendőr azt kérte, hogy a következő napon menjünk be, és beszélgessünk erről bővebben. Miután letette a telefont, anya nevetve mondta, hogy igazi nagyfiúvá váltam: megkaptam életem első idézését. Tanú lettem!

Mi tagadás, ettől megszeppentem kicsit, de apa és anya megnyugtatott, hogy az a bankrabló teljesen biztos, hogy nem lesz ott, különben nem keresnék a rendőrök. No meg mivel még kicsi vagyok, ezért aztán különösen ügyelnek arra, hogy ne találkozzak össze vele. Az pedig kifejezetten tetszett, hogy ellóghatok három órát a suliból, úgyhogy belegyeztem. Az volt csak a bökkenő, hogy ezt kicsit félreértettem, mert ugyan tényleg három órára mentünk a rendőrségre, de az délután három volt. Pont az első rajzszakkör helyett. De sebaj, mert bepótoltam a dolgot!

Amikor anyával elmentük a kapitányságra, elsőre kicsit ijesztő volt. Elég nagy volt a nyüzsgés. Az ajtóban pont szembejött egy nagy kutya, akit egy rendőr vezetett pórázon, az előtérben pedig volt egy csomó ember. Olyan is, akinek egy rendszám volt a hóna alatt, meg olyan is, akit két rendőr vezetett pórázon, s valaki azt súgta mellettünk, hogy ez egy nagykutya, ami lehet is, de szájkosár az nem volt rajta.

Anya akkor megfogta a kezem, azt mondta, nyugi, és odamentük egy asztalhoz, ami mögött egy rendőr néni ült. Anya elmondta neki, hogy kik vagyunk, kihez jöttünk, milyen ügyben, a rendőr néni pedig egy gyors telefonálást követően arra kért, várjunk ott az előtérben, mindjárt jön a kollégája. Alig telt el pár perc, jött is "a kolléga”, és bekísért minket egy szobába, ami egészen olyan volt, mint otthon a nappali. Volt fotel, kanapé, még egy polc is játékokkal. Kár, hogy kinőttem az ovis kort, mert egy nagyon kedves mackó mosolygott az egyik széken. A rendőr bácsi észre is vette, hogy tetszik nekem, és azt mondta, hogy az ölembe vehetem, amíg anyával beszélgetnek. Sajna az nem tartott sokáig. Épp csak annyi, hogyan hívnak minket, hol lakunk, és hogy merre jártunk tegnap délután. Aztán persze velem kezdett el beszélgetni. Elmondta például, hogy neki is van egy olyan forma kisfia, mint én, és hogy a szüleim biztosan nagyon büszkék rám, mert ő bizony nagyon büszke a fiára! Aztán megkérdezte, melyik suliba járok, jó hely-e, meg ilyenek. Jó sokat beszélgettünk, nagyon kedves volt, és még vicceseket is mondott! Aztán azt is elmondta, hogy a bankrablás miatt ők nyomoznak, mert ugye azt én is tudom, hogy az egy súlyos bűncselekmény, és úgy tudja, láttam egy igen érdekes fickót, és nagyon örülne, ha mindent elmesélnék, amire emlékszem. Az nagyon sokat segítene nekik, hogy megtalálják a bankrablót. Csak az volt meglepő, hogy először nem is az érdekelte, akit a tévében láttam, hanem a rajzmappám! Megmondtam neki, hogy azért van nálam, mert épp rajzszakkörre mentem volna. Erre az az ötlete támadt, hogy rajzoljunk, és akkor le kellett tenni a mackót, mert úgy nehéz lett volna.

Azt játszottuk, hogy rajzoljam le, mi volt délután a trafikban. Én persze rögtön lerajzoltam a szatyrot, azt volt a legkönnyebb. A bácsi akkor mondta, hogy ez rendben is van, de nem igazán arra kíváncsi, hogy mit lehet vásárolni egy ilyen helyen, de amikor megértette, hogy ez volt annak az embernek a kezében, akkor már örült, és javasolta, rajzoljam rá a fickót is képre. Mondtam, nem fér rá, mert nagyon magas – és ennek kifejezetten örült, mert ezt épp kérdezni is akarta. Lerajzoltam a cipőjét, a szakállát, az óráját, közben meg elmondtam, amit csak tudtam. Figyelmesen hallgatott, aztán még feltett pár kérdést is. És én mindenre tudtam válaszolni! A végén megdicsért, és azt mondta, hogy nagyon jó személyleírást adtam, s csak annyit tett hozzá, hogy kár hogy a nevét nem tudjuk. Ekkor eszembe jutott, hogy a telefonba belemondta nevét az a bankrabló, hogy Kurbli.

Na, ekkor csillant fel igazán a rendőr bácsi szeme, majd kérte, hogy nézzek végig néhány képet. Mutatott is ötöt. Az egyiken egy dús hajú ember volt, csupasz képpel, a bal fülében semmi, de a másikban egy kagylóhéj csüngött. Ezen azért jól elgondolkodtam, de biztos voltam a dolgomban, ugyanis a fényképeken is jól látszott, hogy a kézfején ott van a rátetovált sellő! Ő volt az, Kurbli, akit a trafikban láttam. És akkor azt mondta a rendőr bácsi, hogy ők már elég jól ismerik a Kurbli nevű egyént, mert már követett el bűncselekményt, tehát egy visszaeső. Aztán elmondtam azt is, hogy egyáltalán nem szeretnék találkozni a bankrablóval, de ő megnyugtatott, hogy erre biztosan nem kerül sor. Kérdeztem a bácsitól, hogy mindenkit itt hallgatnak-e ki, de azt mondta, hogy nem, mert ez egy speciális gyermekmeghallgató szoba, amit nekünk rendeztek be.

Láttam, hogy a rendőr bácsi végig írt a számítógépen. Azt mondta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amit aztán kinyomtatott és fel is olvasott nekem majd megmutatta anyunak és ő aláírta.
Aztán arról is érdeklődtem, hogy vajon hányszor kell még bejönni a rendőrségre, mire közölte, hogy egyszer sem, ugyanis a gyermekmeghallgató szobában van videó kamera, és a vallomásomat rögzítették. Így tehát nem kell többször elismételnem azt. Ha majd a nyomozás lezárul, és az ügy az ügyészségre kerül, illetve ha majd vádat emel az ügyész, és a bíróságon folytatódik a büntetőeljárás, ezt a videófelvételt fogják használni. És ez mind azért van, mert így óvnak engem!

Már szinte el is felejtettem ezt az egész a dolgot, amikor az apukám egyszer csak a ’Kék Fényben’ látta, hogy a bíróság tárgyalta az ügyet és Kurblit elítélték. Apa nagyon büszke volt rám, mert én is segítettem abban, hogy Kurbli elnyerje méltó büntetését!